Céginformációk/Cégtörténet

Tisztelt látogató!

Köszönjük, hogy felkereste a KÁBEL – PLUSZ Kft. honlapját! Engedje meg, hogy bemutassuk az alábbi bekezdésben cégünk történetét, alapelveit.

Társaságunk 1998 esztendejében alakult meg, két magánszemély által. Kezdetben csak néhány fő dolgozott csapatunkban, viszont a folyamatos technikai fejlesztéseknek és partnereink gyarapodó megrendeléseinek köszönhetően mára ez jelentősen megemelkedett. A kezdeti kézi-szerszámok mellett, ma már megfelelő gépparkkal is rendelkezünk, hogy a megrendelők igényeit maximális módon kielégíthessük. Fontosnak tartjuk, hogy a szűk határidők mellett is az általunk ígért odafigyeléssel és precizitással készítsük el termékeinket, illetve folyamatosan segítsük partnereinket technikai tanácsadással és szolgáltatásokkal.

Tevékenység

Igyekszünk a lehető legtöbb területen, illetve partnereink igényeinek megfelelően bővíteni valamint erősíteni, fejleszteni tevékenységi köreinket. Ennek megfelelően ma már az alábbi lehetőségeket tudjuk kínálni elektronikai-szakterületen:

  • kábelkonfekcionálás
  • kábelkötegek összeszerelése
  • kábelkorbácsok gyártása
  • nyomtatott áramkörök kézi beültetése
  • vezetékkötegek összeszerelése
  • precíziós vezeték vágás és csupaszítás
  • precíziós kábelfeldolgozás
  • saruk és érintkezők felhelyezése
  • egyéb kontaktok felhelyezése
  • precíziós érintkező préselés
  • egyéb forrasztási műveletek
  • darabolás: védőcsövek és érintkezők
  • elektronikai termékek összeszerelése
  • elektronikai termékek átalakítása
  • bérmunkák
  • kihúzó-erő mérés

    Termékeink jelenleg fűtéstechnikai és háztartási készülékekbe, ipari hűtőkbe, lakóautókba valamint mezőgazdasági gépekbe kerülnek beépítésre. Kábelkorbácsok gyártása mellett speciális konfekcionált vezetékeket is készítünk egyedi megrendelés alapján, például nagyfeszültségű piezzo vezetékeket, saruzott hő- és tűzálló vezetékeket, csatlakozókábeleket. Ezen kívül foglalkozunk még szerelvénydobozok és műszerfalak összeszerelésével is.
  • Termékek/Szolgáltatások

    Kábelkonfekcionálás

    Egyik fő profilunk a kábelkonfekcionálás, kábelkorbács- és kábelköteg-gyártás. Nagy hangsúlyt fektetünk ezen terület folyamatos szakmai és technikai fejlesztésére. A kábelek feldolgozása automata vágó- és csupaszító-gépek segítségével történik. Jelenleg képesek vagyunk több érrel rendelkező kábelek feldolgozására, átalakítására.
    Kábelkötegeinket a ránk vonatkozó szabványoknak és a megrendelő igényeinek megfelelően állítjuk össze, és segítünk az esetleges fejlesztésekben is, ha a megrendelő úgy kívánja.
    Ezek a kötegek jellemzően az alábbi területeken kerülnek beépítésre:

  • fűtéstechnikai készülékekbe (gázkazánokba, gázkonvektorokba, ipari sötétsugárzókba, hőtárolós gázbojlerekbe)
  • mezőgazdasági gépekbe
  • ital- és jégkrém hűtőkbe
  • akkumulátor töltőkbe
  • lakóautókba
  • ipari elektronikákba

  • Kábelkorbácsok kivitelezésével is foglalkozunk, melyek a kábelkötegeknél említett területeken kerülnek beépítésre.

    tovább

    Termékek/Szolgáltatások

    Nyomtatott áramkörök

    Cégünk vállalja kisebb és közepes szériás nyomtatott áramkörök (NYÁK) kézi beültetését is. A furatszerelt alkatrészek mellett vezetékeket és kábeleket, valamint egyéb szerelvényeket is képesek vagyunk beültetni a hatályos szabványoknak megfelelően, valamint kisebb panelmódosításokat is tudunk kivitelezni.

    Vezeték és kábelköteg gyártás

    Készítünk speciális, konfekcionált vezetékeket egyedi megrendelés alapján, például nagyfeszültségű piezzo vezetékeket, ionérzékelő vezetékeket, saruzott hő- és tűzálló vezetékeket és csatlakozókábeleket is. Törekszünk arra, hogy termékeink folyamatosan ugyanazt a minőségi és vizuális színvonalat képviseljék, ezért úgy szereljük össze kötegeinket, hogy ügyelünk a megfelelő alapanyagok kiválasztására (védőcsövek, rögzítő elemek, bandázsok, gyorskötegelők, kábelharisnyák), és a termékeket sablonok segítségével szerelőtáblákon szereljük véglegesre. Vezetékkötegeink az alábbi területeken kerülnek beépítésre:

  • nyomtatott áramköri panelok tartozékaként
  • lakóautókba
  • fűtéstechnikai készülékekbe (gázkazánokba, gázkonvektorokba, ipari sötétsugárzókba, hőtárolós gázbojlerekbe)
  • kávéautómaták

  • vissza

    tovább

    Termékek/Szolgáltatások

    Saruk, érintkezők felhelyezése vezetékre

    Gépi

    Munkafolyamataink gyorsítására asztali saruprést használunk, amelyhez többféle applikátor társul, amik kifejezetten az adott érintkezőkre vannak kialakítva. Ezzel a technológiával akár óránként 2000 sarut vagyunk képesek vezetékre préselni. Az applikátorok precíz beállíthatósága lehetővé teszi, hogy bármilyen fajta vezetékre a megfelelő, szabvány szerinti kihúzóerő legyen mérhető.

    Kézi

    Egyes megrendelőink speciális érintkezőkkel rendelkező kábelkorbácsokat kívánnak legyártatni velünk, ami sokszor nem rendelkezik gépi technológiával, de hasonló pontosságú kézi fogókkal ugyanezt a munkát képesek vagyunk elvégezni, mint például az autóelektronikában is sokszor használatos „sealing”-es saruk krimpelése.


    IDC prés

    Egyre több partnerünk használja az úgynevezett IDC csatlakozókat, leginkább a fűtéstechnikában, de a legtöbb helyen ezeknek a préselése akadályba ütközik. Munkatársaink saját fejlesztésű kézi prést gyártottak, mellyel precízen és időhatékonyan vagyunk képesek több keresztmetszetű vezetéket a csatlakozóba szerelni.

    vissza

    tovább

    Termékek/Szolgáltatások

    Precíziós vágás, csupaszítás

    Szakterületünk közé tartozik a vezetékek, több eres kábelek pontos méretre vágása, csupaszítása. Modern technikai eszközeink, és ezek magasfokú kezelése teszi ezt lehetővé.

    Bérmunkák

    Munkáinkat mindig megrendelőink igényéhez igazítjuk, ezért bármilyen köztes munkafolyamatban szívesen részt veszünk, vagyis több esetben, már legyártott elektronikai eszközöket, kábelkötegeket alakítunk át a megrendelő kérése alapján.


    Egyéb tevékenységek

  • Dobra szerelt saruk darabolása géppel
  • Kábelkötegek dobozba szerelése
  • Végellenőrző táblák, eszközök készítése

  • vissza

    Minőségpolitikánk

    Szervezetünk tevékenysége kábelkonfekcionálás és kábelkötegek gyártása, mely nagymértékben meghatározza a vevőink által kibocsátott késztermékek minőségét, ezáltal jelentősen befolyásolja annak piaci sikerességét.

    Vevőinkért érzett felelősségünk, valamint azon meggyőződésünk tudatában, hogy a minőség fontos gazdasági tényező, elhatároztuk a Minőségirányítási Rendszer kiépítését és működtetését az MSZ EN ISO 9001:2015 szabvány szerint.

    A minőséggel kapcsolatos célkitűzésünk eddig is a vevő teljes megelégedettsége, és a műszaki és piaci követelmények teljes körű teljesítése volt, számunkra a tanúsított minőségirányítási rendszer megvalósítása, ezen célok rendszerezett és dokumentált formába öntését jelenti.

    Kinyilvánítjuk elkötelezettségünket a tevékenységünkre vonatkozó jogszabályi és egyéb követelmények teljesítésére, a kiépített minőségirányítási rendszer eredményességének folyamatos fejlesztésére, valamint az ezekhez szükséges erőforrások biztosítására.

    A fentiek eléréséhez hosszútávú, kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatot kívánunk kialakítani mindazon beszállítóinkkal, akik képesek és hajlandóak minőségcéljainkkal azonosulni.

    A Társaság minden dolgozóját kötelezem, hogy munkájával járuljon hozzá a politika megvalósításához és a bevezetett Minőségirányítási Rendszer sikeres működtetéséhez.

    Békéscsaba, 2023.01.02.

    Pályázat 1

    Cég neve KÁBEL – PLUSZ Kft.
    Projekt címe Mikro-, kis és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram.
    Támogatás összege 25 000 000 Ft
    Támogatás formája Kamatmentes hitel
    Tartalom bemutatása Termeléshez szükséges készletek beszerzése, termelés során felmerülő munkabér és járulékainak finanszírozása.
    Azonosító szám GINOP-8.3.5-18/B



    Pályázat 2

    A KÁBEL-PLUSZ Kft. sikeresen pályázott a GINOP_PLUSZ-1.2.4-25 azonosító számon meghirdetett felhívásra. A program keretén belül cégünk három területen lesz képes előrelépni. Információs technológiafejlesztésnek köszönhetően új üzleti felhőszolgáltatásokat veszünk igénybe és korszerűsítjük számítástechnikai eszközparkunkat. Három új eszköz beszerzésével jelentős technológia fejlesztést érünk el, melynek köszönhetően kibővítjük kábelvágó sorunkat és egy új kábelsaru prést tudunk üzembe helyezni. Ingatlan beruházás során nyílászáróink cseréjével és telephelyünk hőszigetelésével jelentős energiára fordított költséget tudunk megtakarítani.

    Cég neve KÁBEL – PLUSZ Kft.
    Projekt címe Eszközbeszerzés, információs technológia fejlesztés, ingatlan beruházás.
    Támogatás összege 13 662 345 Ft
    Befejezési dátum 2026. 12. 31.
    Azonosító szám GINOP_PLUSZ-1.2.4-25-2025-00140
    A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.

    Székhely


    KÁBEL – PLUSZ Kft.
    5600 Békéscsaba, Török Ignác utca 46.
    e-mail: info@kabelplusz.hu

    Telephely


    KÁBEL – PLUSZ Kft.
    5600 Békéscsaba, Kisrét 97.
    Földrajzi szélesség: 46,7080
    Földrajzi hosszúság: 21,0596

    Békészki Ákos ügyvezető
    e-mail: bekeszki.akos@kabelplusz.hu
    telefon: +36-30/9457-054
    Bemutató videó